Lapszámok

Előzmények

 A közel nulla energiafogyasztású épület fogalmát uniós irányelv vezette be [1], amely a korábbi épületenergetikai irányelv [2] korszerűsített átdolgozása (a szakzsargon szerint „recast”). A cél továbbra is a fosszilis energia felhasználásának és az ezzel járó kibocsátásnak a csökkentése, az elvárás továbbra is az, hogy a nemzeti szabályozások az irányelv koncepciójának feleljenek meg és megadott határidőre készüljenek el. Annak érdekében, hogy a követelmények racionálisak legyenek, a tagországoknak egységes módszer [3] szerint – de jórészt „saját bemenő adatokkal” – költségoptimum-számításokat kellett végezniük.

Hogy milyen épület tekinthető „közel nulla” energiaigényűnek, azt a legvilágosabban a következő formában lehetne megfogalmazni: közel nulla energiaigényű az az épület, amelynek primer energiában mért fajlagos éves energiaigénye (kWh/m²a) kisebb – vagy kisebb-egyenlő – mint X. Itt X egy szám, esetleg több, az épület rendeltetésének függvényében.  

Ilyen szám(ok) azonban a recast-ban [1] nincsen(ek), nem is lehetne ilyet központilag előírni, hisz az EU a sarkkörtől a mediterrán szigetekig terjed (nem is szólván a tengerentúli területekről). A konkrét számok előírása nemzeti hatáskörben van. Ehelyett a recast [1] csak „szakmai eligazítást tartalmaz” – laza fogalmazásban: legyen az épület jó, legyenek az épületgépészeti rendszerek jók (mert ettől alacsonyabb az igény) és használjunk megújuló energiát. Ezek együttesen eredményeznek alacsony primer energiafogyasztást és kibocsátást, ami az egész irányelvnek a fő célja.

Az X határértékek java része egyébként a nemzeti szabályozásokat több mint tíz éve elemző-harmonizáló Concerted Action EPBD testületben ismertté vált: vannak ambiciózus számok (20 – 30, Dánia, köszönhetően annak, hogy ott az elektromos áram primer energiatartalma 1,0, a távhőé 0,6), de vannak 100 feletti értékek is (a mediterrán tagállamokban…).

Az első bekezdésben említett feladatokat itthon időben végrehajtották. A Belügyminisztérium támogatásával a Magyar Mérnöki Kamara ad hoc munkacsoportja javaslatot dolgozott ki a követelmények három lépcsőben történő szigorítására [4], az Energiaklub elvégezte a költségoptimum-számításokat [5], a Debreceni Egyetem munkacsoportja kidolgozta a szabályozás tervezetét [6]. Mindhárom munka szakmai fórumok elé került. Lényeges hangsúlyozni, hogy a három munka eredményeit a szabályozási tervezet teljes összhangba hozta. Megemlítendő az is, hogy a nemzeti szabályozások harmonizációját gondozó „Concerted Action EPBD” testület által tárgyalt javaslatok, tervezetek között szabályozási javaslatunk „szigorúságát” és bonyolultságát tekintve a középmezőnyben volt és van.

A fentiek alapján minden készen állt arra, hogy a nemzeti szabályozásunk tervezetét és az ahhoz fűzendő néhány pénzügyi adatot időben „hivatalból” is megküldjük az EU illetékes Bizottságának. Erre azonban nem került sor, ami nem maradt következmények nélkül. A további következmények megelőzése végett most megjelent a 39/2015. (IX. 14.) MvM rendelet és annak megfelelően a TNM 7/2006. (V. 24.) rendelet módosítása (a továbbiakban Rendelet): ezek célozzák az elmulasztott adminisztratív feladat pótlását. Formális szempontból bizonyára nyugtázásra kerül egy „hivatalos” lépés megtörténte. Szakmai szempontból azonban ez az anyag számos gondot fog okozni: több megfogalmazása pontatlan vagy aligha értelmezhető, ellentmondásos, felesleges terheket ró tervezőkre-tanúsítókra, egyes esetekben szembemegy kialakult konvenciókkal.

A közel nulla energiaigényű épület a Rendeletben

A Rendelet érdemi újdonságainak a zömét a 6. melléklet tartalmazza. Ebből először is kiderül, hogy a költség-optimalizált szintnek azok a követelmények felelnek meg, amelyeket a Mérnöki Kamara egy közbenső, átmeneti fokozatnak javasolt. Hogy miért változott a költség-optimum, felesleges firtatni: ár- és támogatási adatok módosításával nyilván sok minden bizonyítható. 

Az irányelv (recast) célja a fosszilis energiafelhasználás és az ezzel járó kibocsátás csökkentése. Ezt a „közel nulla energiafogyasztású épület ” definíciójában azzal is hangsúlyozza, hogy az épület alacsony energiaigényének jelentős hányadát megújuló forrásból származó energiával kell fedezni. A megújuló energiaforrást hasznosító rendszer akárhol lehet (telekhatáron belül, közelben, országos hálózaton – lásd a korábban említett dániai példát). Ennyi és nem több, amit a recast [1] definíciója erről a kérdésről tartalmaz! – nem szól arról, mit tekint jelentősnek, mi a viszonyítási alap, miben mérünk (végenergia? primer energia?).

A tagállamok (és a továbbiakban itt mindig hozzáértendő az önként csatlakozó Norvégia is) zöme ezt a kérdést indirekt módon oldja meg: az összesített energetikai jellemző határértéke olyan szigorú, hogy az gyakorlatilag csak akkor teljesíthető, ha az igények fedezésére jelentős mértékben használunk megújuló energiát is. Ilyen volt a Belügyminisztérium megbízásából készített eredeti szabályozási javaslatunk is [6]. Hangsúlyozandó azonban, hogy a végső cél (alacsony primerenergia-felhasználás) szempontjából mindegy, hogy azt úgy érjük-e el, hogy az igényeket nagyobb arányban fedezzük megújuló energiával vagy „extrém módon” csökkentjük az igényeket (például vákuumba csomagoljuk az épületet).

További részletek lapunk 2015/10-es számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll (regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).