Az MMK Épületgépészeti Tagozat elnökének felhívása OMÉN-2018 programok szervezésére
Még nem érkezett hozzászólás!
Gyurkovics Zoltán
Az MMK Épületgépészeti Tagozat elnökének felhívása OMÉN-2018 programok szervezésére
Hosszú hagyománya van a Magyar Épületgépészet Napja – MÉN – rendezvényének. Minden év novemberének utolsó hétvégéjén került megszervezésre állandó budapesti helyszínnel, döntően a BME Épületgépészeti Tanszékének – most ÉPGET – szakmai napjához igazodva!
Fontos, hogy ennek a rendezvénynek hagyományos zárásaként került, kerül sor a szakmai kiválóságok díjazására. Ekkor adtuk át az „Év emberei” – „Az év tervezője, … márkakereskedője, … oktatója, … kivitelezője stb.” díjakat és a Macskásy Árpád díjakat. Társszerveink közül a MÉGSZ a Meszlényi Zoltán díjakat, míg a Koordinációs Szövetség „Az épületgépészetért” díjat adja át hagyományosan.
Az elmúlt évek díjazottjai megoszlottak a fővárosban - Pest megyében, illetve az ország többi megyéjében tevékenykedő szakmagyakorlók között. Ennek ellenére a rendezvényt a vidéki kollégáink számára nem sikerült oly mértékben vonzóvá tenni, hogy azon a részvételük a 10-15%-ot meghaladta volna!
Erre is tekintettel érlelődött meg a gondolat – ezt a szaksajtóban elsőként Prof. Dr. Barótfi István fejtette ki –, hogy a MÉN legyen országos! Szervezzük meg – 2018-ban első alkalommal – az Országos Magyar Épületgépész Napokat! Legyen tehát MÉN helyett OMÉN!
A szervezett időszak: 2018. november 26-30-ig tart!
(Azt érdemes figyelembe venni, hogy a záró rendezvények Budapesten 29-30-án, különös figyelmet érdemlően 30-án lesznek.)
A vidéki rendezvények tekintetében az adott régiókban élő szakmagyakorlók öntevékenységére, ötleteire számítunk.
Számítunk a helyben élő épületgépészek közreműködésére, a helyi szakirányú középiskolák diákjainak szervezett programjaira, a kis és nagykereskedők akcióira, a gyártók és forgalmazók „nyitott kapus” szakmai napjaira, a felsőfokú épületgépészeti oktatásban résztvevő egyetemek, főiskolák – Debrecen, Gödöllő, Pécs – által szervezett és koordinált programokra.
Ezek a programok lehetnek szakmai jellegűek, de lehetnek baráti találkozók a szomszédos megyék szakmagyakorlóival, lehetnek tömegsport rendezvények, lehetnek megye-specifikus épületbemutatások, -látogatások, de ugyanez szervezhető regionálisan, több megyét érintően is.
Természetesen a koordinálást, a tájékoztatást, a programok népszerűsítését a Szervező Bizottság – megfelelő információk birtokában – elvégzi!
A cikk teljes terjedelmében lapunk 2018/10-es számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont havonta csak egy alkalommal!).