Dinamikus paraméterek az energiaigény számításában. 1. rész: Nettó fűtési energiaigény avagy szorozzunk-e hasznosítási tényezővel?
Még nem érkezett hozzászólás!
Dr. Szalay Zsuzsa - Kiss Benedek
Dinamikus paraméterek az energiaigény számításában. 1. rész: Nettó fűtési energiaigény avagy szorozzunk-e hasznosítási tényezővel?
Bevezetés
A fűtési és hűtési energiaigény számításakor a hőtárolás – hőtehetetlenség miatti dinamikus hatások figyelembe vétele különböző módszerekkel történhet. A dinamikus szimulációs szoftverek egyik erőssége – az elnevezésükkel összhangban – az épület dinamikus viselkedésének komplex leírása: a hőveszteségek, a hőnyereségek és a hőtárolás kölcsönhatását órás szinten modellezik. A havi és a szezonális módszerek a dinamikus hatásokat egyszerűsített módon, a hasznosítási tényezőkkel veszik figyelembe. Ezek azt fejezik ki, hogy a hőnyereségeknek havi vagy idény átlagban csak egy bizonyos hányada hasznosul: hiába vannak bizonyos időszakokban nagy nyereségek, ezek a veszteségektől és az épület hőtehetetlenségétől függő mértékben járulnak hozzá a fűtési energiaigény csökkentéséhez.
A 7/2006. TNM rendelet is alkalmaz hasznosítási tényezőket a fűtési energiaigény meghatározásakor, ugyan erősen leegyszerűsített formában.
Az épületeket két kategóriába osztja (könnyű és nehéz) és a kategóriákhoz állandó hasznosítási tényezőket rendel (0,5 és 0,75). Eredetileg a hasznosítási tényezők csak a sugárzási nyereségek képletében szerepeltek, de a legutóbbi rendeletmódosításkor bekerült a IV.1. Tervezési adatok c. táblázatba egy lábjegyzet, miszerint „a fűtési energia igény számításánál a belső hőnyereség hasznosult hányadát fajlagos hőtároló tömeg függvényében le kell csökkenteni.” [1] A képletek nem módosultak, ezért a szakmában van némi bizonytalanság arra vonatkozóan, hogy a hasznosítási tényezőt hol és hogyan lenne helyes figyelembe venni.
Ebben a cikkben összehasonlítjuk a TNM rendelet egyszerűsített eljárását az MSZ EN ISO 13790 szabvány szerinti havi és szezonális módszerrel a fűtési és a hűtési energiaigény meghatározására, különös tekintettel a dinamikus paraméterek hatására. A cikk első része a fűtési, a második rész a hűtési energiaigény számítási módszereivel foglalkozik.
A továbbiakban a 7/2006. TNM rendeletre az olvashatóság kedvéért „rendeletként”, az MSZ EN ISO 13790 szabványra pedig „szabványként” hivatkozunk.
A cikk teljes terjedelmében lapunk 2017/9-es számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont csak havonta egy alkalommal!).