Lapszámok

Már nem ismételgetem, hogy újra a mérnöki életút szép példáját láthatjuk, hogy megszívlelendő észrevételeket, javaslatokat kapunk. Különösen tetszett a meghatározás, miszerint az épületgépészeti tervezés különös szakma, mert az együttműködésre, az egyeztetésekre, kompromisszumokra törekvő, a realitások összhangját igénylő szakma. Ez pedig eziránt igényes, erre alkalmas embereket kíván, ami feladat, hogy erre képessé tegyük magunkat. A BSc – MSc hasonlata nagyon találó és megszívlelendő.

Ezúton gratulálunk a Magyar Mérnöki Kamarán belüli munkájához és az elnyert Zielinski Szilárd díjhoz.

Rébay Lajos

Magyar Épületgépészet: Mondj néhány számodra fontosat magadról!

Gyurkovics Zoltán: Ha magamról kell beszélni, akkor elsősorban és feltétlenül a családomról, a szüleimről, gyerekkorom körülményeiről is kell beszélnem. Én egy Győr melletti kis faluból származom. Igazából első generációs értelmiségi vagyok a famíliában. Édesapám asztalos volt, édesanyám a korabeli szóhasználat szerint háztartásbeli. Ő volt a több generációs családot összefogó, összetartó erő. Életük, mint minden falun élő ember élete, kisebb-nagyobb mértékben a mezőgazdasági tennivalókhoz is kötődött. Az aktuális munkák határozták meg a mindennapok programját. „A vágyak szerények” voltak. Egyszerűen éltünk, mégis igen jó gyerekkorra tudok visszaemlékezni.

A kis falusi általános iskolából kerültem Győrbe a Jedlik Ányos Gépipari Technikumba. Jól tanultam és jó eredménnyel be is fejeztem a középiskolai tanulmányaimat. A továbbtanulás volt a célom, mérnök akartam lenni! Egy technikumi jó tanulmányi eredménnyel ez természetes törekvésnek tűnt, azt hiszem. Szüleim minden vágya bennem élt – Zorán után szabadon – tehát abszolút támogattak.

MÉ: Miért, hogyan lettél épületgépész?

GyZ: A középiskolát követően már eleve az épületgépész szakra jelentkeztem. Azt persze nem mondhatom, hogy egész kicsi koromtól épületgépésznek készültem. Emlékszem, a szalagavató bálunkon beszélgettünk a „hogyan továbbról” is. A gépgyártás-technológiai osztálynak csaknem a fele – könnyen értelmezhető döntésként – Miskolcra jelentkezett. Egyik barátom, az egyik lány az osztályból viszont azt mondta, hogy amíg építkeznek az emberek, amíg lesznek felújítandó épületek, addig épületgépészekre szükség lesz. Ő ezt a szakot pályázza meg. Nos, akkor még sejtelmem sem volt arról, hogy a műszaki nyelvújítás hozta kifejezés – ÉPÜLETGÉPÉSZ – mit is jelent pontosan. Az okoskodást meggyőzőnek találtam, így én is az épületgépész szakra jelentkeztem. Előfelvételivel vettek fel a Budapesti Műszaki Egyetemre 1967-ben. Tanulmányaimat megelőzve egy év katonaság tehát közbejött. 

A sorkatonai szolgálat alatt egy alkalommal szervezett formában megnéztük leendő alma máterünket, pontosabban a BME központi épületét. (A felvételi vizsgák az „E” épületben voltak, mást nem láttam akkor a Műegyetemből.)  Az aulába belépve meghökkentett a monumentalitás. Lenyűgöztek a méretek, az a hangulat, ami az ódon falak közt megérintette az embert.

Az egyetemi évek kétségtelenül életem legszebb időszakát jelentik. Erre ma is így emlékszem vissza. Kollégista voltam, ami elmondhatatlan előnyt jelentett a felkészülések során. Persze tudni kell, hogy akkor még nem volt bolognai rendszer. Osztatlan képzés volt. Akikkel kezdtük egyetemi életünket, nagyjából azokkal is fejeztük be. Tudtunk egymásra támaszkodni, egymástól segítséget kérni, egymást segíteni, egymás sikereiért szorítani. Meghatározó, ma is tartó barátságok és életre szóló szerelmek ezek alatt az évek alatt születtek. Ez az időszak alapozta meg szakmai életutamat.

Győrbe kerültem vissza. Tervezői munkámat a GYŐRITERV-ben kezdtem. Megkezdtem az életre szóló tanulás újabb szakaszát.

Ez az időszak bírt talán a legnagyobb jelentőséggel szakmai fejlődésem szempontjából. Amit egyetemen nem lehet megtanulni, azt munkavégzés közben lehetett és kellett. Magát a tervezési folyamatot, az anyagismeretet itt tanultam. Ismét igen jó iskolába kerültem.

Aztán néhány kollégával 1990 végén, amikor az országban igen nagy változások kezdődtek, amikor kinyílt a világ, elhatároztuk, hogy önálló szakági tervezőirodát alakítunk. Győrben – a privatizálódó világban jellemző módon – szakági irodák jöttek létre. A tervezési munkákra álltunk, állunk össze más szakági tervező irodákkal a komplex feladatok megoldása érdekében.

Természetesen a magánéletem meghatározó időszakát is ezekben az évtizedekben éltem. Az egyetem elvégzése után már házasként érkeztem haza. 1974-ben Tamás, majd 1976-ban Attila fiúnk is megszületett. Aztán jóval később, 1991-ben Máté! A hetvenes évek tehát a szakmai pályakezdés mellett a családi életünk megalapozásának az időszaka is volt. Ebben a kétfrontos „helytállásban” igen fontos szerep hárult a feleségemre. Csak köszönet és elismerés jár neki azért, hogy kiegyensúlyozott családi hátteret biztosított a szakmai munkámhoz. Ha gyerekeim manapság nem tesznek szemrehányást azért, hogy kicsi korukban keveset foglalkoztam velük, azt feleségem áldozatvállalásának is köszönhetem.

Kérdeztél a hobbimról, hobbijaimról is. Nekem viszonylag későn, konkrétan negyvenéves korom táján alakult ki az első hobbim. Az iskolák ebben az időszakban kezdték szélesebb körben népszerűsíteni a sízést, kezdték szervezni az első sítáborokat. Ehhez kapcsolódva ismerkedtem meg ezzel a szépséges téli sporttal, amelyet azóta is – örökös kezdőként –  űzök. A rendszeres úszást nem igazán hobbinak, hanem egészség-karbantartási kényszernek tartom.

Amit viszont szintén hobbimnak gondolok, az a borászkodás kicsiben.

MÉ: Mit szeretsz az épületgépészetben, vagy a hozzád még közel álló tevékenységben?

GyZ: A mi szakmánk évezredek óta szolgálja az embert a komfortos körülmények megteremtésével, javításával. A padló alatti csatornákban a konyhafüst elvezetése biztosította padlófűtéssel, a ciszternák túlfolyó vizével megoldott vízöblítéses WC-k kialakításával, hogy csak két gyors példát említsek. 

Ez a szakma a tudományos felfedezések ütemében hol nagyobb, hol kisebb intenzitással folyamatosan fejlődik. Jó dolog bármilyen szinten belekerülni egy ilyen szakmai sodrásba. Szeretem magát a tervezési folyamatot. A beindítás, a feldolgozás és a határidőre történő leadás fázisaira önkényesen felosztott folyamatot. Bevallom őszintén, hogy leginkább a folyamat beindítását szeretem. Amikor eldől minden. Az egyeztetéseket, az igényfelméréseket, a műszaki megoldások, lehetőségek számbavételét, a rendszerek kialakítását. Ezeket az indító időszakokat kedvelem legjobban. 

A kamarai tevékenységemet kell még feltétlenül említeni, mint általam fontosnak tartott és szívesen vállalt szakma-politikai tevékenységet. A Magyar Mérnöki Kamarában annak megalakulása óta vállalok feladatokat. A Győr-Moson-Sopron Megyei MK elnökségének több cikluson át voltam a tagja, ciklusokon átívelően dolgoztam a területi Minősítő Bizottságokban. Az Épületgépészeti Tagozatnak alapító tagja vagyok. A harmadik ciklusban tevékenykedem elnökségi tagként, egy ciklusban alelnök voltam. Az ÉgT-ben gyakorlatilag a továbbképzés területével foglalkoztam, és foglalkozom most is kiemelten. Hittem és hiszek a MMK érdekérvényesítő szerepének a fontosságában. Bízom a Kamara tekintélyének folyamatos erősödésében.

További részletek lapunk 2015/9-es számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll (regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).