Lapszámok

Absztrakt

A kommunális, azon belül is a lakossági hidegvíz- és használati melegvíz-felhasználás szokásai jelentős megváltoztak az utóbbi évtizedekben, mely változások okai többek között a mérés általánossá válása és a valós elfogyasztott mennyiség utáni számlázás, valamint a víz és a vízmelegítés költségének emelkedése. Jelen kutatás hipotézise, hogy a jelenleg alkalmazott magyar szabványokban, előírásokban és tervezési segédletekben szereplő hideg- és melegvíz-igényre vonatkozó méretezési „ökölszámok” ma már nem helytállók, hiszen a korábbi évtizedek méretlen vízfogyasztási statisztikái alapján készültek. Ezen értékek használatával számottevően nagyobb igény-értékek adódnak, mint amit a mért fogyasztások mutatnak. A tanulmány a fővárosi Füredi úti lakótelep épületeinek havi fogyasztásán keresztül bemutatja az egy főre eső valós hideg- és melegvíz fogyasztási adatokat. Az eredmények rávilágítanak, hogy a szabványokban és előírásokban található fajlagos mutatók túlméretezettek, felülvizsgálatra szorulnak.

Kulcsszavak – fejadag, hidegvíz, használati melegvíz, vízfogyasztás, vízigény

1. Bevezetés

Az épületek megítélésével kapcsolatban napjainkban egyre fontosabb az energiaközpontúság, az energiaforrásokkal való fenntartható gazdálkodás. Mára azonban az is általánosan elfogadottá vált, hogy az emberi tényező figyelmen kívül hagyásával nem lehetséges az energiahatékony épületfenntartás.

A meglévő magyar épületállomány közel ötöde többlakásos, lakótelepi épület, ezek között is jelentős hányadot képviselnek a házgyári paneles építéstechnológiával épült épületek, amelyek esetén az épület-szintű mérés már általánosan elfogadott. A szolgáltatóktól a fogyasztási adatok – egyéni érdekeket nem sértve – beszerezhetők és elemezhetők, így következtetéseket lehet levonni a tényleges felhasználásról. 

Magyarországon a kommunális hideg- és melegvíz fejadagokkal kapcsolatos jelenleg érvényben lévő szabványok és műszaki előírások az 1990-es években léptek hatályba, és zömében az azt megelőző évtizedek fogyasztási adatain alapulnak. Az azóta eltelt évtizedekben a fogyasztási szokások megváltoztak, részben a mérés-alapú számlázás általánossá válása és a közüzemi díjak emelkedése, részben a víztakarékos gépészeti megoldások miatt. 

Horváth, Csoknyai, Szánthó (2016) a fentihez hasonló problémát vetnek fel a tanulmányukban, amely a használati melegvíz hőmennyiségével foglalkozik. Megállapításaik szerint az éves HMV hőfelhasználás minden épület esetében nagyobb a TNM rendelet egyszerűsített módszere szerint számított értéknél, ami a TNM rendelet esetében 26,9%-os alulbecslést jelent. A fejadagmódszer szerint számított hőfelhasználás pedig az esetek 79,6%-ában becsüli felül a mért hőfelhasználást [Horváth, Csoknyai és Szánthó].

A tanulmány célja részletes összefoglalást adni a jelenleg fellelhető magyar hideg- és melegvíz fajlagos mutatók (fejadagok) számításával kapcsolatban; majd egy paneles lakótelep épületeinek hiteles vízfogyasztási adatain keresztül bemutatni, hogy a szakirodalomban fellelhető fejadagok és mért fogyasztások között milyen eltérések tapasztalhatók. 

A jelenleg érvényben lévő MI-10-158-1:1992 Műszaki Irányelv szerint a kommunális vízfogyasztás becsülhető a meglévő fogyasztói adatokkal való összehasonlítással, illetve a fajlagos kommunális vízigény alapján és/vagy a vízfogyasztás Műszaki Irányelv szerinti fajlagos irányértékeiből kiindulva. Jelen tanulmány ez alapján a meglévő fogyasztói adatok alapján történő meghatározást alkalmazza.

A tanulmányban használt fogalmak az MI-10-158-1:1992 Műszaki Irányelven alapulnak.

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2019/7-8-as számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont havonta csak egy alkalommal!).