Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2019

Rekordszámú kiállító részvételével sikeresen lezajlott a XIII. Pollack Expo Pécsett. A rendezvényről részletesen beszámolunk, megemlítve azokat a díjakat, amelyeket a csütörtök esti fogadáson adtak át. A díjazottak között volt a Kamleithner Budapest Kft. és a Geberit Kft. is, akik az egyetemi oktatás és a Pollack Expo rendezvények több éves támogatásért kapták a díjat.

Felhívjuk a figyelmet a közelgő Construma – Hungarotherm kiállításra, amelynek részletes programját is olvashatják lapunkban. Ezt követően még három fontos konferenciára kerül sor: áprilisban Visegrádon rendezik meg a 7. DUNAGÁZ Konferenciát és kiállítást, valamint az Óbudai Egyetemen a IX. Szolár Konferenciát, majd májusban Debrecenben várják az épületgépészeket az immár 25. alkalommal sorra kerülő Épületgépészeti Szakmai Nap előadásaira és a kiállításra. Mindegyig rendezvényről előzetes felhívást adunk közre.

Ugyancsak beszámolunk arról a jubileumi ünnepségről, amelynek keretében a résztvevők megemlékeztek a Budapesti Mérnöki Kamara 95 évvel ezelőtti megalakulásáról, a Kamara székházának 80 évvel ezelőtt sorra került megépítéséről és a Mérnöki Kamara Egyesület 30 éve történt megalakulásáról. A Magyar Mérnöki Kamara szervezte rendezvényen az ünnepi beszéd és a visszatekintő előadás után kitüntető címeket és díjakat adtak át. A rendezvényről részletesen beszámolunk.

Ebben a számunkban is érdekes cikkeket adunk közre, amelyek szerzői beszámolnak kutatási eredményeikről és a szakma számára érdekes és hasznos megállapításokat mutatnak be.

Első lektorált cikkünk szerzője egy mintául választott irodahelyiségen végzett vizsgálata alapján azt mutatja be, hogy három szabvány, az MSZ-04-140-4:1978, az MSZ EN ISO 13790:2008 és az MSZ EN ISO 52016-1:2017 számítási módszere alapján meghatározott hűtési hőterhelés értékek mennyire térnek el egymástól. Bemutatja, hogy a három szabvány módszere alapján meghatározott hőterhelés értékek számottevően eltérnek és a korábbi szabvány jelentős alulméretezést okozhat.

Következő, szintén lektorált cikkünk szerzői annak a vizsgálatnak az eredményét adják közre, amely során a budapesti Zuglói lakótelep épületeinek felújításában rejlő energetikai potenciál nagyságát vizsgálták. Elemzik a lakótelep történetét és építészeti hátterét, majd a rendelkezésükre bocsátott fogyasztási adatatok felhasználásával a már felújított épületek adatai alapján kimutatják, hogy mekkora energia-megtakarítást eredményeznének a következő felújítások.

Szerzőink ezen kívül foglalkoznak a konvektor csere program műszaki hátterével és lefolytatásának előírásaival, a fatüzelés és a levegőtisztaság összefüggésével, valamint a napelemes rendszerek működési hibáinak kimutatásával hőkamera segítségével.

Bemutatjuk a Cothec Kft. megújulását és hozzájárulását a Virtuális Erőmű Program sikeréhez. Olvashatnak a Testo új mérőműszeréről, amely nagy segítséget nyújt a szellőztető és légkondicionáló rendszerek beállítása, karbantartása és szervizelése során.

Közreadjuk a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata elnökének gondolatait a februárban megválasztott elnökség feladatait és célkitűzéseit illetően, valamint felhívjuk olvasóink figyelmét az idei Országos Magyar Épületgépészek Napja rendezvényeire.

Tanulságos életpályák sorozatunkban ezúttal Detre Szabolcs életútjáról olvashatnak, megismerhetik szakmai és a sport terén elért eredményeit, véleményét.

Az Épületgépészeti Múzeum kincsei közül szerzőnk az U-csöves, a ferdecsöves és a görbecsöves manométereket mutatja be.

Három szakkönyvet is bemutatunk, amelyek az épületgépészeti oktatásban résztvevők számára a csőhálózatok hidraulikája, az épületgépészeti rendszertechnika témában tartalmaznak hasznos ismereteket, illetve az épületvillamossággal foglalkozó szakemberek számára lehetnek fontosak.