Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2017

Dr. Barótfi István prof.

Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség – célkitűzések újragondolva

Dr. Barótfi István prof.

elnök
Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség

2017. március 29.-én tartotta a MÉgKSz tisztújító közgyűlését. A közgyűlésen Zoltán Attila beszámolt a szövetség 2016. évi munkájáról, pénzügyi helyzetéről, röviden ismertette a 2017. évi terveket és megköszönte a tagság eddigi támogatását. A szövetség vezetőségének lemondása után megválasztották az új elnököt, az elnökség és a számvizsgáló bizottság tagjait. A szövetség új elnökének dr. Barótfi Istvánt választották, aki megköszönte a bizalmat és röviden ismertette a szövetség jövőjével kapcsolatos elképzeléseit.

Elképzeléseinek lényege, hogy a szövetség céljainak újrafogalmazására van szükség és a koordináció helyett az épületgépészet elemző, értékelő, stratégia és ajánlatokat kidolgozó feladatait a szak- és tudományterület társadalmi, gazdasági, politikai, környezeti kapcsolódásaira és a műszaki fejlődés tendenciáinak értékelésével kell kialakítania. Ezzel valamennyi épületgépész szervezet és a kormányzat számára is előremutató, a jövő szempontjából hasznosítható munkát tud végezni. Az új elképzelések végleges megfogalmazását követően a szervezet működési szabályait is a tartalomhoz kell majd igazítani, beleértve az esetleges névváltoztatást is. Az elnök kifejezte a reményét, hogy az elképzelések valamennyi épületgépész szervezet számára perspektívát jelentenek és hozzájárulhatnak a hazai épületgépészet sikeres jövőjéhez.

 

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2017/4-es számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont csak havonta egy alkalommal!).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!