Épületgépész szakmai nap a BME-n
Még nem érkezett hozzászólás!
Dr. Szánthó Zoltán
Épületgépész szakmai nap a BME-n
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az úgynevezett „Bologna folyamat” keretében létrejött kétfokozatú épületgépészeti képzés egyik örvendetes következménye, hogy az épületgépészeti és épületenergetika szakirányokat gondozó Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék már az ötödik félévben találkozik a szakirányok hallgatóival. Ez jelentős előrelépés a korábbiakhoz képest, amikor az összesen 10 féléves képzésben csak az utolsó 3 félévben kerültünk kapcsolatba a hallgatóinkkal, hiszen most a 11 félévbőlmár hetet töltenek valamilyen formában aTanszéken.
Az, hogy korábban a hallgatók későn ismerték meg az Épületgépészeti Tanszéket, súlyosan megmutatkozott a tudományos diákköri aktivitásban is. Az érdeklődő és ambiciózus hallgatókat elvitték a képzésben előbb sorra kerülő társtanszékek; a súlyos tervezési feladatokkal terhelt rövid időtartamú épületgépészeti tanulmányok mellett a hallgatóknak már nemigen maradt energiája TDK munkára.