Lapszámok

A világnak bármely részén is tartózkodunk éppen, a külső és belső terek levegője mindig tartalmaz adott mennyiségű és minőségű szennyezőanyagot. Épületgépészeti szempontból a belső komfortterekben leginkább jellemző szennyezőanyag-forrás a szén-dioxid (CO₂). Természetesen e gázon kívül egyéb szilárd, illetve gáz halmazállapotú szennyezőanyagok is megtalálhatók a zárt terekben (pl. radon, azbeszt, dohányfüst stb.). Mégis, a szén-dioxid az egyik leginkább vizsgált, meghatározó szennyezőanyag típus. Mindez nem véletlen, hiszen a legtöbb komforttérben az emberi tartózkodás egyik következménye az élettani folyamatok eredményeként kilélegzett szén-dioxid.

A belső térben keletkezett széndioxid-koncentráció csökkenthető a megfelelően tervezett, kivitelezett és üzemeltetett légtechnikai rendszerrel. Adódik a kérdés, hogy egy rosszul működő gépi szellőztetés esetén mégis hogyan csökkenthető a szennyezőanyag mennyisége? Egyáltalán, szükséges-e a gépi szellőztetés alkalmazása a szennyezőanyag (jelen esetben ez a CO₂) koncentrációjának a csökkentéséhez? Cikkünkben e kérdésekre keressük a választ egy kisméretű irodahelyiség modelljébe telepített élő zöldfal méréses elemzésével.

Bevezetés

Életünk jelentős részét a mindennapi tevékenységünkből adódóan zárt terekben töltjük. A bennünket körülvevő levegőben a nitrogén, oxigén, argon gázok alkotják a levegő 99,96%-át, a fentmaradó részt pedig egyéb gázok töltik ki kisebb koncentrációban. A belső levegő minőségét (továbbiakban: BLM) nagyban befolyásolják a levegőben lévő szennyező anyagok, mint például a szén-dioxid. A levegőszennyezettség és a BLM közötti kapcsolatot Ole Fanger dán professzor írta le kutatásaiban [1].

A szén-dioxid színtelen, kis koncentrációban szagtalan, légnemű gáz, moláris tömege pedig 44 g/mol. A kilélegzett levegő szén-dioxid tartalma nagyobb, mint a külső levegőé, ezért a zárt tér CO₂ koncentrációja az emberi tartózkodás miatt folyamatosan növekszik. A külső levegő átlagosan 400 ppm szén-dioxidot tartalmaz. A ppm mértékegység (part per million) az egész milliomod részét jelenti. 1858-ban a német orvos és természettudós Max von Pettenkofer a BLM-t már a CO₂-tartalom alapján értékelte. Kutatásai eredményeként megállapította az 1000 ppm „jó levegő” határt a belső terek szén-dioxid koncentrációjához. Ezt a számértéket a szakirodalom Pettenkofer-számnak nevezi. Pettenkofer feltevése szerint a külső levegő széndioxid-tartalma átlagosan 500 ppm [2, 3].

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2017/11-es számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont csak havonta egy alkalommal!).