Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2016

December a magyar épületgépészek ünnepével indult. Az ünnepi rendezvény szónokai és előadói arra emlékeztek, hogy 65 évvel ezelőtt végeztek az első épületgépész mérnökök. Bemutatkoztak a fiatalok is szakdolgozatukkal és kutatási eredményekkel, valamint a tervezők az épületgépészeti tervpályázatra benyújtott munkáikkal. Pénteken a szakmai továbbképzés és a kísérő programok mellett a kiállításon ismerhették meg az érdeklődők a fejlesztési eredményeket. A kétnapos rendezvényről beszámolunk decemberi számunkban és hírt adunk a díjakról, amelyeket az év emberei vehettek át a péntek esti bálon.

Cikkeink anyagát is az eseményre emlékezve állítottuk össze. Első cikkünk az ünnepelt tanszék oktatóinak és hallgatójának kutatási eredményeit mutatja be, akik a tanszéki laboratóriumban egy irodahelyiségben kialakuló levegőáramlás sebességének a változását vizsgálták. Ennek nagy jelentősége van a helyiségben kialakuló huzatérzet és így a komfortérzet szempontjából.

Bemutatjuk az Épületgépészeti Tervpályázaton győztes alkotást. A szerző, aki elnyerte az Év Tervezője díjat, bemutatja a nem mindennapi épületegyüttest és ismerteti azokat a tervezői elgondolásokat, amelyekkel az eredeti épület szépségét megtartva korszerű, a mai követelményeknek megfelelő, sokfunkciós létesítményt alakítottak ki.

Tanulságos életpályák sorozatunkban az Év Épületgépész Mérnöke válaszol kérdéseinkre és mondja el gondolatait. Az ünnepi esemény, a múlt és a jövő fényében különösen aktuális a felhívása, hogy az idősebb, tapasztalt korosztály fordítson gondot a fiatal szakemberek szemléletmódjának formálására, a számukra vonzó szakmai környezet létrehozására.

Ebben a számban közreadjuk a PhD szekció díjazottjának angol nyelvű írását is, aki PhD munkájában a modern irodaházak épületgépészeti rendszereivel foglalkozik. Bemutatja mérési eredményeit, a szimulációs technikával kapott eredményeket és az ezekből levonható következtetéseket.

Lektorált cikkünkben bemutatjuk a hőszivattyús fűtőrendszerek optimális üzemét matematikai eszközökkel vizsgáló kutatási munka eredményeit. Az optimalizációs eljárás célja a fűtőrendszer maximális teljesítmény-tényezőjének a meghatározása a matematikai egyenletek felírásával és a szélsőérték-vizsgálattal.

Ebben a lapszámban több fontos rendezvényről adunk közre beszámolót. A siófoki Nemzetközi Gázkonferencia programját és eredményeit bemutató beszámolóhoz kapcsolódik két írás is, az egyik az OPEC döntését tárgyalja a kőolaj kitermelés maximumáról és a döntés hatásairól, a másik az októberi Gázszakmai Fórum javaslatait foglalja össze. Emellett tájékoztatást adunk az EuroSun 2016 konferenciáról és a HKVSZ visegrádi Szervizkonferenciájáról is. Köszöntjük 25 éves Magyar Energetikai Társaságot és tájékoztatunk az ünnepi ülésről.