Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2019

Debreceni kutatók cikkével kezdjük áprilisi számunkat, amivel a májusi szaknapra is készülünk. Az Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék munkatársai annak a munkának az eredményeit mutatják be, amelynek célja a fan-coil készülékekkel megoldott hűtési rendszer vizsgálata volt. Megállapították többek között, hogy a vizsgált szállodaépület esetén éjjel a kezeletlen friss levegővel nem vonható el a napközben keletkezett hőterhelés, hacsak éjszaka nem növeljük meg a szellőző levegő térfogatáramát.

A cikk után közreadjuk a május 9-én Debrecenben sorra kerülő XXV. Épületgépészeti Szakmai nap tervezett programját. Ezt követi az épületgépészet jövőkép jelentőségét elemző cikkünk. A szerző megállapítja, hogy szakmánk jövőképét számos tényező határozza meg. A jövőkép kijelöli, hogy milyen tennivalókat kell megfogalmazni. A téma aktualitását az is alátámasztja, hogy a Szaknap keretében a szakma prominens képviselői eszmét cserélnek majd a kérdésről és ez hozzájárulhat az épületgépészet szak-, illetve tudományterület jövőjének a sikeréhez.

Következő cikkünk szerzője annak a vizsgálatnak a bemutatását folytatja, amelynek tárgya egy családi ház energetikai vizsgálata dinamikus szimulációval. 2018. decemberi számunkban bemutatta a vizsgált épületgépészeti rendszerek modelljeit, most pedig a szimuláció eredményeit adja közre.

A TRNSYS és a WinWatt szoftverek felhasználásával elvégzett számítások eredményeit összehasonlítva megállapította, hogy a dinamikus szimuláció szinte minden esetben kisebb hőszükségletet eredményezett. A levegő-víz hőszivattyúval és a kondenzációs kazánnal kialakított rendszer fajlagos primerenergia felhasználását összehasonlítva kitűnt, hogy előbbi energia felhasználása kisebb.

A hőfokhíd és a fűtési idény hosszát vizsgáló sorozatunk mostani, 6. részében a szerző azt elemzi, hogy hiteles-e a „Hiteles Energetikai Tanúsítvány”, valamint a számításához felhasznált jellemzők? Megállapítja, hogy a vonatkozó TNM rendeletben számos választási lehetőség jelenik meg, amelyekből sok kivezetését javasolja a rendeletből. Ezen túlmenően az összesített energetikai jellemző hibás számítására is rámutat.

Folytatódik az a cikkünk is, amelynek szerzője már 2018. novemberi számunkban kijelentette, hogy szellőztetni pedig kell! Most egy olyan hővisszanyerős szellőztető berendezést mutat be, amely energiahatékony módon megvalósítja a helyiségek frisslevegő-ellátását.

Ezt követően okos szivattyúkról és légkondicionáló rendszerről olvashatnak.

Részletesen beszámolunk a CONSTRUMA – HUNGAROTHERM Kiállításról és bemutatjuk a HUNGAROTHERM Díjas termékeket. A 27. DUNAGÁZ Konferenciáról szóló beszámolóban a szerző részletesen bemutatja a gáziparnak azokat az aktuális kérdéseit, amelyekről az előadásokban szó esett.

Ugyancsak beszámolunk a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara küldöttgyűléséről, ahol elismeréseket és kitüntetéseket adtak át és a következő ötéves időszakra megválasztották a kamara elnökét és tisztségviselőit. Közreadjuk a Magyar Mérnöki Kamara állásfoglalását is, amelyben kezdeményezi a KKV-k támogatását célzó pályázati kiírás módosítását, hogy a támogatás a kis létszámú mérnökirodákat is elérje.

Olvashatják lapunkban a Magyar Energiahatékonysági Intézet felhívását az energiahatékonyságot növelő állami támogatások hatékonyabbá tételéről és arról az előadás sorozatról, amelyet a MEHI szervez az érdeklődők informálása érdekében.

Tanulságos életpályák sorozatunkban Haraszti Ákos gondolatait adjuk közre. Az Épületgépészeti Múzeummal foglalkozó sorozatunkban ezúttal arról olvashatnak, hogy milyen kincsekkel jelent meg a Múzeum a SzakmaSztár fesztiválon, valamint közreadjuk a szerző visszaemlékezését a régi versenyekről.