Vérellátó központ légtechnikájának és VRF rendszerének tervezése
Még nem érkezett hozzászólás!
Varga László
Vérellátó központ légtechnikájának és VRF rendszerének tervezése
A szerző díjazott szakdolgozata alapján egy vérellátó központ fűtés-hűtésének és szellőztetésének tervezési munkáját mutatja be. A tervezéskor figyelembe kellett venni az építészeti adottságokat, mivel egy meglévő épületet kellett átalakítani, ami funkcióváltással is járt. Az épületben jelentkező fűtési és hűtési igények kiszolgálására egy VRF rendszert tervezett a kis helyigényének köszönhetően, valamint kültéri telepíthetősége miatt. A befújt levegő temperálását közvetlen elpárologtatós hőcserélővel oldotta meg. A DX hőcserélőt három darab azonos teljesítményű split fűtő-hűtő egységgel tervezte, kaszkád kapcsolással.