2023-12-27
Az Év Emberei Díj egy olyan szakmai elismerés, amellyel a kiemelkedően végzett munkát ismeri el a szakma. A díjat azok a természetes személyek kaphatják, akik az épületgépészet terén kiemelkedő szakmai, tudományos vagy gazdasági tevékenységet végeztek, felkészültségükkel, etikus magatartásukkal példát mutattak az épületgépész szakma számára.
Az Év Emberei Díjazottak
A www.talalkozzunk.hu honlapon megjelent összefoglaló alapján a következőkben beszámolunk az Év Emberei Díjak átadásáról, amire az Országos Magyar Épületgépész Napokat lezáró bálon került sor.
Az Év Emberei Díj egy olyan szakmai elismerés, mellyel a kiemelkedően végzett munkát ismeri el a szakma. A díjat azok a természetes személyek kaphatják, akik az épületgépészet terén kiemelkedő szakmai, tudományos vagy gazdasági tevékenységet végeztek, felkészültségükkel, etikus magatartásukkal példát mutattak az épületgépész szakma számára. A díj értékének megőrzése érdekében, odaítélésénél fontos szempont, hogy a szakma legszélesebbkörű résztvevői közül, átlátható módon a legalkalmasabb személyek kapják a kitüntetést. A 2023-as Év Emberei díjak adományozási rendje a korábbi évektől eltérően, más formában valósult meg. A jelöltállításkor a szakma először jelölteket állított a különböző kategóriákban, megfelelő szakmai indoklás kíséretében. Ezt követően a beérkező összes jelölt közül az indoklások figyelembevételével, az Országos Magyar Épületgépész Napok Szervező Bizottsága meghozta a döntést a 2023-as évi díjak adományozásáról.
Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség által alapított Épületgépészetért Díjat Dr. Léderer András kapta
Dr. Léderer András tanulmányait Angliában, az USA-ban és Japánban folytatta. Három egyetemi diploma megszerzése után műszaki doktoriját a Budapesti Műszaki Egyetemen 1983-ban védte meg. Az Épületgépészetért díjat fáradhatatlan innovatív tevékenységéért és példaértékű szakmai életútjáért ítélte oda az Épületgépészeti Koordinációs Szövetség.
A Magyar Épületgépészek Szövetsége által alapított Meszlényi Zoltán Díjat Netoleczky Károly kapta
Netoleczky Károly kiváló mérnöki pályafutása mellett a Kéményjobbítók Országos Szövetségében hosszú évek óta értékes szakmaszervező, szakmafejlesztő munkát végez, korábban elnökségi tagként, és immár több cikluson keresztül elnökként. Szakmaközösségi munkája során megtapasztalhattuk önzetlenségét, jobbító szándékát, a szakma és a szakma együttműködési rendszere iránti felelős gondolkodását.
Szakmai közéleti tevékenységével, nyitott szemléletével, jövőorientált gondolkodásával jelentősen hozzájárult az elmúlt harminc év kiemelkedő szakmatörténeti eseményéhez, a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórum megalakulásához.
A Fórum alapításával létrejött a szakma egységes, legmagasabb szintű képviselete, széles bázisra helyezve a szakmán belüli együttműködést, egyben megteremtve az érdekegyeztetés és érdekképviselet hiteles és legitim lehetőségét.
Lengyel Tamás több mint 30 éve működő épületgépész magánvállalkozásában kiemelkedő mérnöki munkát – tervezői-, fővállalkozói tevékenységet – végzett, végez, melynek nyomán magas színvonalú mérnöki alkotások valósultak meg.
Szakmai és piaci tapasztalatait a műszaki felsőoktatásban is hasznosította, több mint 20 éven keresztül hivatalos oktatója volt adjunktusi kinevezéssel a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara jogelődjének, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolának.
A Baranya Megyei Mérnökkamarának, illetve a Magyar Mérnöki Kamarának alapításuktól aktív tagja. Mind területi kamarájában, mind pedig a MMK-ban fontos tisztségeket vállalt és töltött be. Józan, mérsékelt, mérnökhöz méltó szakszerűséget képviselt testületi munkája során is.
A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának Macskásy Árpád Alkotói Díját Lucz Attila kapta
Lucz Attila Kaposvárról indult és 1998-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, épületgépész szakirányon. Tevékenysége a budapesti HVArC Mérnöki Iroda Kft.-ben teljesedett ki. Felelős tervező, ügyvezető.
Mérnökirodájában – ahol fiatal tervezők mentora, szakmai támogatója – több jelentős létesítmény épületgépész tervei készültek, készülnek. Az egyik ilyen jelentős alkotás a Néprajzi Múzeum a Városligetben. A Macskásy Árpád Díjbizottság úgy ítélte meg, hogy a Nemzeti Atlétikai Stadion tervezési munkájával kiérdemli a díj Alkotói fokozatát.
A 2023-as év Épületgépész Oktatója Versits Tamás
Versits Tamás a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke, aki Szigetvári Csilla szakértővel, a Magyar kereskedelmi és Iparkamara égisze alatt már 2016-óta foglalkozik a Szakmák Olimpiájára történő víz-gáz- és fűtésszerelő fiatal versenyzők kiválasztásával és szakmai felkészítésével. A munkájuk eredményeként az elmúlt esztendőben a Világbajnokságon ezüstérmet, az idei évi Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett Offner Márton, a zalaegerszegi Széchenyi Technikum volt tanulója.
A 2023-as év Épületgépész Mérnöke Vígh Gellért
Vígh Gellért a LINDAB Kft oktatási és fejlesztési vezetőjeként is megszerzett tapasztalatával, elméleti tudásával támogatja, segíti a tervezők munkáját. Világos, jól követhető előadásokkal szerepel a szakma fórumain.
A 2023-as év Épületgépész Tervezője Mangel Zoárd
Mangel Zoárd épületgépész mérnök, vezető tervező, a MANGÉP Mangel Épületgépész Iroda Kft. tulajdonos ügyvezetője. A pályázaton a közelmúltban átadott székesfehérvári ALBA Jégcsarnok épületgépészeti/technológiai tervezési munkájával érdemelte ki az elsőséget.
A 2023-asé Épületgépész Kivitelezője Vincze Attila
Vincze Attila fő küldetése, hogy az általa tervezett és megvalósított rendszer a megrendelői számára teljesítse a komfort-, és technológiai követelményeket, gazdaságosan, megbízhatóan, biztonságosan üzemeljen és egyszerűen legyen kezelhető. Csapata – a GEM Plann Kft. nélkül ez a tudás nem lett volna képes működő rendszerekké válni. A GEM Plann Kft. egy stabil, jól kormányzott cég, mellyel a papírra vetett megoldások valósággá válhatnak.
A 2023-as év Épületgépész Márkaképviselője Vanczer Zsuzsanna
Vanczer Zsuzsannának kiemelkedő érdemei vannak az idén 25 éves Vivaco Épületgépészeti Kft. folyamatos szakmai és üzleti fejlődésében, a cég partnereinek és vevőinek hosszú távon korrekt, megbízható, minőségi kiszolgálásában, az igényes szakmai ismeretterjesztésben, valamint a szakmai képzések folyamatos támogatásában.
A 2023-as év Épületgépész Kereskedője Patonai Sándor
A Szerelvénybolt Kft. a 2023-as évben saját márkás hőszivattyút és új, saját márkás felületfűtési rendszert hozott forgalomba. 150 munkavállalóval 9 áruházat működtet országszerte.
A 2023-as év Épületgépész Gyártója Novotni István
A Hajdu egy tradicionális magyar márka, amely magyar tulajdonosi háttérrel, Magyarországon, magyar emberek munkájának eredménye. A HAJDU márka a cég megbízható, minőségi termékeinek védjegye. A hosszú évek óta tartó kimagasló és fejlesztési tevékenységük révén, 2023-ban a hőszivattyús forróvíztároló kifejlesztése és piacra vitele miatt kapja a díjat.
Gratulálunk a díjazottaknak!