Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2012

Oltvai András

A Zeneakadémia épületgépészeti felújítása

Oltvai András

okl. gépészmérnök
Oltvai Gépész Stúdió

A Magyar Épületgépészek Napja 2011 rendezvényhez kapcsolódva tavaly is meghirdették a tervezői pályázatot, amelynek megosztott első díját Oltvai András kapta (lásd beszámolónkat a lap 2011/12. számában). Kérésünkre a következőkben bemutatja a díjnyertes pályaművet.

Liszt Ferenc által 1875-ben alapított Zeneakadémia számára az időközben megvásárolt telekre 1903-1907 között Korb Flóris Nándor és Giergl Kálmán építészek tervezték meg azt az épületet, amelyet a köznyelv Zeneakadémiaként hív.ABudapest, VI. kerület, Liszt Ferenc tér 8. szám alatti ingatlan hivatalosan Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Az alkotók az építészeti kialakításnál és ezzel együtt szellőzési rendszereknél alapul vették a két évtizeddel korábban megépült lipcsei Gewandhaus megoldásait. Az egész épület, benne a hangversenyterem is a maga korában rendkívül korszerű létesítmény volt, többek között a nagyterem 17 m-es erkélyének alátámasztás nélküli vasbeton áthidalása az első ilyen vasbeton szerkezet az országban.

Azt gondolom, hogy az épületgépészeti tervezés megkezdésének alapvető feltétele a ház „szellemiségének” megérzése, amely alatt nemcsak a tervek megismerését értem – ahogy korábban a Köztiben mondtuk: „már járok a házban” –, hanem a „megfagyott zenét” is, tehát az építészeti gondolatot is meg kell fejtenünk.

Egy több mint száz éves műemléki ház megfejtésének külön érdekessége: arról, hogy ma mit kell tenni, rengeteg minden ismert, de arról, hogyan gondolkoztak több generációval korábbi elődeink, keveset tudunk.

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!